Református templom_Kercaszomor

Kercaszomor többségében reformátusok által lakott település. 1942-ben Kerca és Szomoróc egyesítésével jött létre. A kercai falurészen álló telekre – amelyet a Batthyányiaktól kapott a gyülekezet –, 1788-ban épül fel a református templom. Az építkezéshez a korábbi Árpád-kori templom teljes anyagát felhasználták – a hagyomány szerint a régi templomot 72 óra leforgása alatt a régi helyről az új helyre szállítják szekerekkel. A templomot 2013-ban felújították. A templomkertben állnak az 1896-ban ültetett millenniumi hársfák. A régi templom helyét a Pusztatemető elnevezésű dombtetőn – túraútvonalak és tanösvények metszéspontjában – találjuk meg.

Elérhetőségek
  • 9945 Kercaszomor, Fő út 68.
  • Telefon: +36-94/444-501
Fotógaléria

projekt partnerek