Vadása-tó

A Vadása-tó az Őrség egyik legismertebb turista célpontja. Egyedülállóan szép természeti környezetben fekszik, amely egyben természetvédelmi terület. Hegyhátszentjakabtól északra, mintegy 800 m-re található. A tó tengerszemre emlékeztet, területe 3 hektár. Az egész országból felkeresik turisták, fürdőzők és horgászok is. A Vadása-völgyben, a Vadása-patak vizének felhasználásával 1968-ban kezdték kiépíteni. A neve onnan ered, hogy a környéken sok róka élt, lyukakat ástak a patak mentén, így kapta a patak a vad-ásta, vad által ásva, vagyis Vadása nevet. A tiszta vizű tó két tóból áll. A kisebb vízfelületű, felső tó vadregényes, sűrű erdő közepén fekszik, vízéből tuskók állnak ki. Kedvelt horgászhely. Az alsó tóban gyönyörű környezetben lehet strandolni. Partján kemping is található.

Strand: június-augusztus 9.00-19.00

Elérhetőségek
  • 9934 Hegyhátszentjakab, Vadása út 1.
Fotógaléria

projekt partnerek