ÖV7_Őrségi kerékpártúra, szlovéniai kitekintéssel (Őrség 1)

 Táv: 33 km

 Időtartam: 3,5 óra

 Szintemelkedés: 270 m

Őriszentpéter–Szalafő–Hodoš/Őrihodos–Krplivnik/Kapornak–Domanjševci/Domonkosfa–Kercaszomor–Bajánsenye–Őriszentpéter

Őriszentpéter központjából, a körforgalom melletti szökőkúttól indulunk Szalafő felé. Nemsokára elhaladunk a református templom, majd az ŐNP Látogatóközpontja (Tourinform iroda) mellett. A következő kereszteződésnél balra térünk Szalafő irányába. Kb. 500 m múlva balra feltétlenül tekintsünk meg az Árpád-kori katolikus templomot, és mellette a középkori téglaégetőt! Szalafőn, a bal oldalon látható az Égig érő paszuly népmesepark, majd a falu központjában a református templom. Itt éttermet is találunk. A következő kereszteződésben Pityerszer felé térünk. A dombtetőn érjük el a Népi Műemlékegyüttest, ahol bepillantást nyerhetünk a régi paraszti világba. Az autentikus környezetet erdészeti kavicsos úton hagyjuk el, majd rögtön európai bölények és eurázsiai vadlovak mellett haladunk el. Az erdős részen, az útkereszteződésben balra fordulunk Hodoš irányába, majd a dombtetőn érünk a magyar–szlovén határra. A Határőr-parkban tájékozódhatunk a határőrizetről, és meg is pihenhetünk. (Érvényes személyi okmány legyen nálunk.)

Kb. 2,5 km múlva, meredek lejtőn, már aszfaltúton érünk Hodošra. A kereszteződésben jobbra kitérőt tehetünk a Hodosi-tóhoz, majd balra tekerünk tovább a községen keresztül. A főútnál jobbra, majd kb. 400 m múlva balra térünk Krplivnik felé. (Egyenesen haladva Sal községbe érünk. A környező réteken megcsodálhatjuk a gyönyörű védett növényt, a Daphne cneorumot, azaz a henye boroszlánt.) Átkelünk a vasúti felüljárón és a Kerka-patakon, majd jobbra találjuk a Kapornaki tájházat és a tündérkertet.

Kapornak után meredek emelkedőt kell leküzdenünk, majd lejtőn gurulunk be Domanjševci községbe. Nézzük meg a két Kis-Kerkára épített vízimalmot! A településen balra térünk, majd rövidesen újra átlépjük az államhatárt. Innen kb. 1,5 km-re jobbra, kavicsos-, ill. földúton kitérőt tehetünk a Pusztatemetőhöz. Kercaszomor főutcáján tekintsük meg a református templomot. A település után, a főút-kereszteződésben balra térünk Őriszentpéter felé. Bajánsenyén barangolhatunk a Kis-hegyen, megtekinthetjük a református templomot és a helytörténeti gyűjteményt. Az egykori magyar „Maginot-vonal” mentén haladva, 6 km múlva érjük el Őriszentpétert.

Elérhetőségek
Fotógaléria

projekt partnerek