Evangélikus templom, Lendava

A Lendva központjában álló evangélikus templom története a XX. század elejére nyúlik vissza. Ekkor fogalmazódott meg a helyi lakosságban a saját templom építésének igénye. Az építkezés kezdetére azonban még három évtizedet várni kellett. Bár a telek rendelkezésre állt és sokan adományoztak nagyobb összegeket, a történelem közbeszólt. Végül 1931 nyarán rakták le az épület alapkövét, és a tetővel még azon az őszön elkészültek. 3 év alatt építették fel a ma is látható templomot, amely a csornai evangélikus templom mása, hisz ugyanazon tervek alapján épült. Az új épületet Papp Fülöp, zágrábi püspök 1934 őszén szentelte fel. 2014-ben avatták fel a templom előtt Primož Trubar (1508–1586) szlovén protestáns lelkész mellszobrát.

Elérhetőségek
  • Glavna ulica 12, 9220 Lendava
  • Telefon: +386 (0)31 258 492
  • Honlap: evang-cerkev.si
Fotógaléria

projekt partnerek