Szent Miklós-székesegyház

A város egyik jelképének számító katolikus templom jelentőségét az is mutatja, hogy 2007 óta a Muraszombati egyházmegye székesegyházaként szolgál. Az évszázadok során a templomot számos alkalommal átépítették. A város egyik magaslatán álló épület most elsősorban a szecesszió jegyeit mutatja, hiszen utolsó átépítésére az 1911-ben évek elején, Takáts László tervei alapján került sor, azonban román, gótikus és barokk stílusjegyeket is felismerhetünk rajta. Falába több régi sírkövet is beépítettek, így az északi oldalon egy állatokat – oroszlánt és delfint – ábrázoló domborműves sírkő is látható. 1992-ben a templom új, 37 regiszteres orgonát kapott, amely az ország egyik legnagyobb hangszere.

Elérhetőségek
  • Gregorčičeva ulica 4, 9000 Murska Sobota
  • Telefon: +386 (0)2 534 96 60
  • Honlap: sv-nikolaj.org/
Fotógaléria

projekt partnerek