Szent Márton-templom, Kobilje

A magyar határ mellett, a Kebele-patak partján fekvő Kebeleszentmártont és Szent Mártonnak szentelt katolikus templomát már egy 1271-ből származó oklevélen is megemlítik. Ez az ősi templom a török időkben elpusztult, ma a szőlőhegyen csak tábla emlékeztet rá. Az új templomot a patak mellett az 1920-as évek közepén szentelték fel, szintén Szent Márton tiszteletére. Az üvegablakokat az országosan ismert Stane Kregar (1905–1973) pap és festőművész tervei alapján készítették 1972-ben. A templom padlásán él az egyik legnagyobb ismert denevérkolónia a Muravidéken. A Szent Márton-hegyen áll egy feltehetően több száz éves, 18 méter magas barkócaberkenye, amely a legnagyobb törzsátmérőjű berkenyefa Szlovéniában.

Elérhetőségek
Fotógaléria

projekt partnerek